Biztos önnek is van (legalább egy) olyan ismerőse, aki ismeri a legtutibb fogyókúrás módszert, amivel néhány hét alatt az összes súlyfeleslegtől könnyedén meg lehet szabadulni. Bár nincs ilyen „csodaszer”, olyan bizony létezik, ami segíthet az egészséges testsúly beállításában és megtartásában.

Hazánkban sajnos kiemelkedően magas a túlsúlyosak, elhízottak aránya, a felnőtt nők 62, a felnőtt férfiak 67 százalékának fogynia kellene – ráadásul még magasabb azoknak az aránya, akik életük során legalább egyszer kipróbáltak valami gyors és látványos eredménnyel kecsegtető csodadiétát.

Ezeknek a fogyókúráknak a közös jellemzője, hogy kampányszerűek (vagyis csak néhány napig, hétig vagy hónapig tartanak), nem kiegyensúlyozottak, túlságosan szélsőségesek, könnyen hiánybetegségeket okozhatnak, a segítségükkel elért eredményeket pedig lehetetlen hosszú távon fenntartani, hiszen ahogy visszatér valaki a napi két főtt tojást és öt paradicsomot tartalmazó "étrendről" a normál étkezéshez, úgy kúsznak vissza rá a kilók is.

Még mindig sokan "hisznek" abban is, hogy egy-egy teától vagy étrend-kiegészítőtől is könnyedén lefogyhatnak, akár úgy is, hogy közben semmit nem változtatnak az étrendjükön vagy az életmódjukon. Ilyen csodaszer azonban - sajnos - nem létezik. De bizonyos mikrotápanyagoknak, mint amilyen a króm is, igenis lehet pozitív hatása, és hozzásegíthet ahhoz, hogy elérjük az egészséges testsúlyunkat.

Miben lehet a segítségünkre a króm?

A króm olyan mikrotápanyag, mely igen fontos szerepet játszik az anyagcsere szabályozásában, a megfelelő szénhidrát-anyagcsere fenntartásában. A króm segíti normalizálni és szinten tartani a vércukorszintet, megelőzi a vércukorszint hirtelen lecsökkenését, biztosítja, hogy a glükózt hatékonyan hasznosítsa a szervezetünk, javítja az inzulinválaszt is.

Falási rohamok kivédésére

Ezek a hatások együttesen megelőzhetik azt, hogy a vércukorszintünk gyorsan megemelkedjen, majd legalább olyan gyorsan lecsökkenjen. Ez a jelenség általában hirtelen ránk törő farkaséhséggel, a magas szénhidráttartalmú ételek, sütemények utáni sóvárgással jár együtt. A króm tehát, kiegyensúlyozó hatásainak köszönhetően, segíthet abban, hogy a diétát hosszú távon is képesek legyünk betartani, ne csábuljunk el, ne legyenek "falási rohamaink".

Felgyorsítja az anyagcserét

A króm nemcsak a glükózanyagcserére van hatással, de a testen lerakódott zsírtól is segít megszabadulni. Kutatásokból ugyanis kiderült, hogy a krómot tartalmazó étrend-kiegészítő csökkentette a testen lerakódott zsír mennyiségét és növelte az izomtömeget. Ez pedig "gyorsítja" az alapanyagcserét is, vagyis a szervezetünk hatékonyabban használja fel az energiát, ami szintén hozzájárul az egészséges testsúly eléréséhez és megtartásához.

OSZD MEG TE IS, HOGY MINÉL TÖBB EMBERHEZ ELJUSSON!