Évtizedes pletykák végére tett pontot Szandi: ez volt a svájcisapkája titka


Tiniként robbant a köztudatba, és még mindig imádja a közönség. Szandi védjegyévé vált a svájcisapkája, most pedig elárult róla egy titkot. 

Szandi 12 éves korában nyerte meg a Mini Tini popénekes-pályázatot, négyszáz jelentkező közül választották ki. Mára felnőtt nő, családanya, de még mindig az élvonalban van, ezekben a hetekben pedig a Sztárban Sztár All Stars évadában bizonyít vasárnap esténként. Most egy kicsit megállt a rá jellemző pörgésben, hogy nosztalgiázzon: többek között ikonikus svájcisapkái titkáról is beszélt.

„Ereklyeként őrzöm, senkinek sem adom egyiket sem” – mutatta meg ikonikus svájcisapkáit Szandi az M2 Petőfi TV műsorában. 

„Leginkább a piros svájcisapkákat kötik hozzám a piros pöttyös ruha miatt, de azokat a második lemezemnél viseltem, 14 évesen. Ám amikor 13 évesen megjelent az első lemezem, a Kicsi Lány, akkor kék sapka volt rajtam. Sokszor ment erről a pletyka hogy: hogy marad fent a fején a svájcisapka, ha lehajol, meghajol, bármit csinál, nem esik le? Kitalálták, emlékszem, hogy: biztos parókám van és ahhoz van ragasztva, azért nem esik le…” – idézte fel Szandi, aki a műsorban elárulta, mi is volt a titka!

„Igazából olyan erősen körbehajlakkoztam a sapkákat, hogy hozzáragadtak a hajamhoz és azért nem estek le!” – mondta el nevetve az énekesnő.

A portréműsorban még felidézett egy kedves félreértést is. Kiskamaszként ugyanis a Hungária együttes gondozásában bontogatta a szárnyait:

„Fenyő Miklós megkérdezte tőlem pár hónap után, hogy szeretnél lemezt? Azt hittem, hogy Hungária-lemezt szeretne adni nekem ajándékba, én meg azt mondtam: köszönöm szépen, nekünk van Hungária-lemezünk otthon, majd elhozom, és akkor írd alá… Azt felelte: nem, hanem hogy neked legyen lemezed!” – idézte fel Szandi jókedvűen a kedves félreértést. Az énekesnő hozzátette:

„A mai napig éneklem a dalokat, amiket Fenyő Miklós írt nekem. Szandi-koncert nem lehet Szerelmes szívek, Tinédzser l’amour, Csók az óra körül nélkül. De nekem kislányból felnőtt nővé kellett érnem, ami nehéz, mert az emberen ott van egy bélyeg. De ezek a dalok velem alakultak át, és ez így jó, mert önazonosak és az én személyiségemet tükrözik.”